2015. április 5., vasárnap

Hős 6-os (Big Hero 6) filmkritika

Mi más is illene igazán a Húsvéthoz, mint egy jó mese. Mai kritikám célpontja a Big Hero 6. Egy nagyon jó (szerintem) közeljövőben játszódó film. A főszereplője Hero, a japán kisgyerek, kinek nagyon jó érzéke van a robotok építéséhez, bátyja pedig a helyi műszaki egyetemen tanul és dolgozik a "geek" csapatban.  Hero rendszeresen jár robotharcokra, amit viszont a törvény büntet, így egyszer a bátyja beviszi az egyetemre és megmutatja neki a laborját. Ezzel teljesen felvillanyozza, be akar kerülni.
Egy tudományos versenyre megépíti "élete fő művét" amivel természetesen felvételt is nyer az egyetemre. Robbanás, dráma. Itt indul be igazából a történet. Hogy ne mondjak el többet, itt abba s hagyom a történet mesélését.

Aki még nem tudná, a poszteren látható robot Baymax, egy gyógyító robot, Hero mellett ő a másik főszereplő.

A filmben több helyen is van erősen elgondolkodtató rész, bosszú-megértés, múlt-jelen stb, ami számomra nagyon tetszett, hiszen mégis csak egy meséről van szó. Mint fentebb említettem komoly drámák is vannak benne, de természetesen a végén minden jóra fordul.

2015. április 4., szombat

Jupiter felemelkedése filmkritika.

Szolgálati közlemény, így az elején:  Tudom, több könyvvel is el vagyok maradva, de ígérem, most a hosszú hétvégén pótlóm őket, sőt még többet kaphattok. A következő napokban több filmet is meg fogok nézni, ezekről természetesen jön a kritika. A tervezett könyv és filmkritikák: Riyria krónikák összes, kiemelve az utolsó két kötetet. Az Árny Ura. A Tékozló Fiú. Helyőrség. Hős 6-os. A mindenség elmélete.
Akkor térjünk a lényegre.
Tegnapi filmem a Jupiter felemelkedése volt. Igazából féltem tőle, hogy milyen lesz, hiszen megnéztem mind az Otherworld-ös srácok, mind Szirmai Kolléga értékelését, senkinek nem tetszett.
A történet egy szegény sorú, orosz bevándorló lányról, Jupiterről szól, akinek valamelyik rokona (szánom bánom bűnöm, ezt nem jegyeztem meg) kitalálja, hogy menjen el petesejt donornak, így szerezve pénzt. Ott kiderül, hogy idegenek meg akarják ölni, de egy űrfarkasember megmenti. Megtudja, hogy az egyik leggazdagabb űrcsalád sarja, innen indulnak a bonyodalmak. Sajnos spoiler nélkül elég keveset tudnék mondani, így nem is teszem.

A már fent említett kollégákkal én egyáltalán nem értek egyet, nem csak Mila Kunis hosszú lábai jók a filmben! A történetben aki szeretne, talál mélyebb mondanivalót, sok helyen elég nagy fordulatok is vannak. Nagyon jól szemlélteti a film, hogy a kapitalizmus hogyan "sajtolja" ki az emberiséget, csak itt már ezt univerzum szinten mutatták meg. Van itt minden, szerelem, árulás, ármány stb. De a lényeg! Vannak benne sárkányok! (Elnézést, saját mánia :) )
Hogy kinek ajánlom: Annak is, aki szeretne csak két órára elmerülni a látványvilágban, de annak is, aki szeretne elgondolkodni rajta.

2015. március 13., péntek

Puskapor és sárkányvér/Elefántcsont Birodalom (Temerarie III-IV)

Rendhagyó módon egy posztban két könyvet is értékelek. Egyrészt, mert a harmadik kötet után elmaradtam ezzel, másrészt pedig mert így lesz tökéletes lezárása a sorozat magyarul megjelent köteteinek.

A Puskapor és sárkányvér természetesen ott folytatodik, ahol az előző könyv befejeződött. Laurancék megkapták a parancsot, hogy Isztambulba kell menniük sárkánytojásokért és csak ezután térhetnek haza Angliába. Mivel hajóval az út sokáig tartana, ráadásul nem érnének vissza a tojásokkal kikelés előtt, így azt választják, hogy Temerarie hátán, szárazföld felett teszik meg az utat. Itt több bonyodalomba is kerülnek, vadsárkányok miegyéb.

A konfliktusok akkor sem állnak meg, amikor végre megérkeztek Isztambulba, hiszen eltűnt a hatalmas mennyiségű pénz amit a kormány fizetett a tojásokért, ráadásul azokat sem kapták meg. A könyv második harmadában megtörténik egy tökéletes kitörés, majd visszatérés Angliába, miközben már az egyik sárkány, ami ráadásul különleges tűzokádó fajta ki is kelt.
De nincs megállás, otthon minden sárkány halálos betegségben szenved. A könyvnek itt lett vége.


De folytassuk is a második mai könyvvel az Elefántcsont Birodalommal. Szokás szerint, az egyik könyv vége a másik könyv eleje. Mivel Temeraire sikeresen egy karantén közepére szállt be, így azonnal elkezdték őt is vizsgálni az orvosok. Kiderült, hogy rá már nem hat a betegség, hiszen egyszer kigyógyult belőle.

Azt sejtették, hogy ezt még a kínai út során, Afrikában sikerült, így amilyen gyorsan csak lehetett hajóra szálltak és odautaztak. A gyógymódot nem találták meg, mígnem rájöttek hogy egy nagyon büdös gombafaj a gyógymód. Amint találtak nagyobb mennyiséget belőle, elindult a központi konfliktus, hiszen az az egyik törzs területén volt termesztve. Elhurcolás, dráma, minden ami csak kell. A végén természetesen kiszabadultak és a gyógymóddal együtt visszatértek Angliába. Az érdekes részek és hatalmas fordulatok itt jöttek, viszont ezt nem szeretném elspoilerezni.

Összességében a sorozatot: Az írónő munkásságán látszik, hogy mennyit komolyodik, ahogy haladnak előre a könyvek. Elején még egy könnyed, lágy mű volt, viszont a 3-4. könyvben már komoly politika is volt, beletekinthettünk az akkori diplomáciai gondolkodásmódba is. Sajnálom, hogy a könyvek nem lettek tovább lefordítva, viszont szerintem folytatni fogom angolul!

2015. február 28., szombat

A jádeköves trón (Temeraire II.)

Folytatódik a sárkányos történet, így megspóroltam magamnak egy bemutatást. A történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Kaptak egy parancsot, hogy Temeraire-nek és Laurence-nek Kínába kell menniük, hiszen a hozzá hasonló sárkányok csak a császári család tagjainak lehetnek. A könyv nagyjából első harmada az odautazásról szól. Érdekes látni, hogy abban az időben még milyen sokáig tartott egy Nagy-Britannia Kína távolságot megtenni. A leírások még mindig gyönyörűek, az Írónő hihetetlen kreativitásról tesz tanúbizonyságot. A könyv egészében főleg a diplomácia és a politikai ármánykodás játszott szerepet, elhitették a csapattal, hogy vissza akarják kapni Temeraire-t. Miközben ott tartózkodtak egyre jobban megismerték a kínai kultúrát, ott hogyan bánnak a sárkányokkal stb. A könyv végén egy hatalmas csavarral végül Laurance megtarthatják, viszont Isztambulba kell menniük egy küldetésre. Itt folytatódik a harmadik könyv, amiről reményeim szerint a napokban írok.

Ami a legszembetűnőbb számomra, hogy bár ez az Írónő első könyvsorozata (megjegyezném egyetlen), mégis olyan szintű karakterfejlődést tudott leírni, amit szerintem több nagy író sem.

Történet: 9/10
Szereplők: 9/10
Világ: 10/10

2015. február 14., szombat

Őfelsége Sárkánya (Temeraire I.)

Először is szeretném megköszönni a könyvet Alex cimborámnak, ki rendelkezésemre bocsájtotta mind a 4, magyarul megjelent kötetet.
Számomra nagyon nehéz elfogulatlanul hozzányúlni a könyvhöz, hiszen nagy sárkány fan vagyok. Még azt érdemes tudni a sorozatról, hogy alternate history, gyakorlatilag a napóleoni háború sárkányokkal megfűszerezve.

Történet egy sárkányról, Temeraire és az ő reptetőjéről, William Laurenceről szól. Ami a bonyodalmak kezdete, hogy Laurence egy hajó kapitánya, de mivel Temeraire őt választja ki kikelése után reptetőjének, így kénytelen autodidakta módon megtanulni a sárkány nevelés és irányítás csinyját-binját. A regény nagyon jól bemutatja, hogy hogyan történik meg a haditengerészet-légierő közötti váltás. Az elején még kinézik mindkettejüket, hiszen a sárkány egy igen különleges és Európában ritka faj képviselője, viszont ahogy halad előre a történet mindkettejüket egyre nagyobb elismerés övezi, főleg ahogy szépen lassan kiderülnek Temeaire képességei, háttértörténete és valódi faja.

A könyv során többször is betekinthetünk, hogy az írónő hogyan képzeli el a sárkányok keltetését a "modern" világban, lényegében mintha repülőgépek lennének. Mindenkinek ajánlani tudom a könyvet aki alternate history és/vagy sárkány fan.

Pontozás
Történet: 9/10
Szereplők: 9/10
Világ: 8/10

2015. február 9., hétfő

Vaják: A végzet kardja (Vaják sorozat II.)

Először is elnézést kérek mindenkitől a nagy kihagyásért, sajnos vizsgaidőszakom nem úgy sikerült ahogy akartam, így olvasni sem tudtam.
Egy régi kedvencemet a Vaják sorozatot kezdtem el újra olvasni. Tudni kell róla, hogy a számozott sorozatból az első két kötet novelláskötet, a második kettő pedig rendes regény. Most a második kötettel végeztem. Összesen 6 novella található a kötetben, melyek egymástól függetlenül is élvezhetőek, viszont együtt olvasva kiadnak egy teljes történetet Geraltról, a vajákról. Egy kis háttértörténet: A világban rengeteg szörnyeteg van, ezek között vannak értelmesek és csak "ösztönlények". A vajákok olyan emberek, amelyek különböző gyógyfüvek és próbák hatására mutánsokká váltak, és ezeket, az emberekre veszélyt jelentő szörnyeket vadásszák. 

A novellák véleményem szerint nagyon jók, ki tudják szakítani az embert a szürke hétköznapokból. Mindegyiknek van mondanivalója, van tanulsága. Geraltnak talán még azt is mondanám, hogy van jellemfejlődése, de mivel a vajákokból minden érzelmet kiöltek, ez erősen költői túlzásnak tekinthető. 
Összességében nekem nagyon nagy kedvenc a könyv, sőt még a játékot is tudom ajánlani. Alig várom, hogy megszerezzem a regényeket, kíváncsi vagyok, hogy az író ott mit tudott alkotni. Amit kiemelnék, hogy ebben a világban rengeteg lény szerepel, a fordítónak, Szathmáry-Kellermann Viktóriának külön elismerésem, hogy mindegyiknél sikerült teljesen átadnia a lényeget!

Pontozás (az egész kötetre értve):
Történet: 8/10
Szereplők: 9/10
Világ: 10/10

2015. január 3., szombat

Menedék (Razorland trilógia I.)

Próbálom magamat visszafogni, de számomra ez a könyv egy hatalmas csalódás volt. Mindig is nagyra tartottam a FuMax kiadó könyveit, de ez szerintem szörnyű. Pikk a női főszereplő egy naiv kislány, Fakó a férfi főszereplő meg egy érdekes személyiség, bár nem annyira, hogy a történetet jó irányba vigye el. Igazából a történet egy nagyjából középkategóriás poszt-apokaliptikus mese. Young-adultnak mondott, bár néha úgy érzem, hogy a Twiligh-tban több történet van. Próbál szerelmi szálat csinálni, nem mozgatott meg. Az akció ami benne volt nem ütötte meg az ingerküszöbömet. Néha volt 1-2 gondolat, amire azt mondom, hogy el lehet gondolkodni, de semmi extra.

Nagyon gondolkodom, hogy megveszem-e a következő két részt, hogy adjak-e még egy esélyt a trilógiának.

Pontozás:
Történet:4/10
Szereplők:4/10
Világ:6/10